HATÁRON TÚLI ÓRA
Különleges napjuk volt az ágfalvi 3. osztályos tanulóknak
április 22-én.
Reggel 8 órakor a szokásos becsengetés után, nem az
osztálytermükben kezdődött meg a tanítás, hanem Schattendorfba
mentünk kerékpárral.
Az ottani 3. osztályos tanulókkal töltöttünk el egy
projektnapot. Közös éneklés, bemutatkozás és ismerkedés után megtanultak a
gyerekek néhány szót magyarul.
Majd három csoportban indultunk el falunéző körútra.
Természetesen feladatokat is kaptak az állomásokon, amit a schattendorfi
és az ágfalvi tanulók együtt oldottak meg.

Fotó: Kiss Péterné
Lehetőségünk volt belülről is megtekinteni mindkét
iskolájukat és a község hivatalát.
Végül mindenki fagyit kapott jutalmul.
Ezzel az ottani napunk véget ért, de másnap, ápr. 23-án mi
viszonoztuk vendégszeretetüket az ágfalvi iskolában.
Jó ismerősként üdvözölték a gyermekek egymást, és gyorsan
feloldódtak a nyelvi nehézségek. A közös éneklés, rajzolás és játék után mi is
megmutattuk nekik Ágfalva legfontosabb nevezetességeit. Az utolsó állomáson, a
Tájház előtt pedig Böhm András bácsi és Lang Teri néni várt minket sok
szeretettel, akik az ott látható érdekességekről meséltek.
Élményekben gazdagon tért haza mindkét kis csoport.
Kedvességük és nyitottságuk lehetővé teszi számunkra, hogy ez a kapcsolat
későbbiekben tovább épüljön.
Kiss Péterné
német tanító