TÁJBEJÁRÁS A BALATON-FELVIDÉKEN
Sikeres pályázati projektünk („Fenntartható életmódot és
az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok”) végéhez közeledünk.
A tavasszal megkezdett munkát most szeptemberben folytatjuk. Ennek állomása
volt a balaton-felvidéki tájbejárás. Célunk az informálás, képzés,
szemléletformálás, tanulóink értsék, ismerjék a környezetvédelem fontos
feladatait, a megőrzendő értékeket megismerjék és tudatosan tegyenek
védelmükért. Hazánk újabb csodálatos, megőrzésre, védelemre szoruló táján
jártunk, a Káli-medencében. Állomásaink voltak: Monoszló-Szabadtéri
Geológiai Bemutatóhely a Hegyestűvel; Szentbékkálla mellett a Kőtenger, érdekes
ingóköveivel és Kékkút-a Theodóra ásványvíz
lelőhelye. Tanulóink előzetes felkészülési anyagokat kaptak, de olyanok is
akadtak nagy örömünkre, akik önállóan végeztek gyűjtést a helyszínekről és elő
is adták ismereteiket. A kiegészítő tanári magyarázatok után feladatlapokon
adhattak számot a gyerekek a megszerzett tudásukról. Színesítette a programot a
szentbékkállai Pajta-múzeumban tett látogatásunk,
mely szintén megőrzendő értékekről tanúskodott, régi néprajzi emlékekről,
tárgyakról, használati eszközökről. Hazatérve szép fogalmazásokban számoltak be
a gyerekek élményeikről. Reméljük, hogy mindenki olyan jól érezte magát a
kiránduláson és annyit tanult, mint az alábbi beszámoló írója.
Czinder Tamásné

Fotó: Csernus Gáborné