KÜLÖNLEGES
TANÓRÁK
A határon átnyúló barátság lehetővé tette
számunkra, hogy a somfalvi diákokkal együtt a két iskola osztályai további
projektnapokon vegyenek részt.
Az ágfalvi negyedik osztályosok és a somfalvi
harmadik osztályosok négy alkalommal fognak találkozni.
A cél: Közös gyermektáncok és dalok tanulása.
A projekt mottója: „ A tánc
összeköti az embereket.”
Az első két találkozás már megtörtént. Február 25- én Somfalván voltunk, amikor horvát
gyermektáncokkal és népi hangszerekkel ismerkedtünk meg. Táncoktatónk Angelika Kornfeind volt, aki a horvát néptáncosok vezetője.

Fotó: Csoltói
József

Fotó: Csoltói
József
Március 3-án, Ágfalván Csoltói
Józsi bácsi és Márti néni tanította a somfalvi és az ágfalvi diákokat magyar
táncokra és énekes gyermekjátékokra. A rábaközi népviseletet is bemutatták
eredeti ruhába beöltözve.

Fotó: Walter
Rossmann
Még két alkalommal fogunk találkozni. Április
15-én, Somfalván nemzetközi táncok, május 12-én, ágfalván német táncok tanulása
szerepel a program előzetesben.
A projektnapok másik vonulataként mindkét iskola
második osztályosai is részt vesznek. Régi kézműves foglalkozásokkal
ismerkedhetnek meg, valamint lehetőségük is lesz azok kipróbálására. A
találkozások időpontja májusban lesz Ágfalván, majd Somfalván. Ezek a közös
napok biztosan maradandó élményt nyújtanak a tanulóknak, hiszen lehetőségük
nyílik megismerni más népek kultúráját, népszokásait, s egyben részesei is
lehetnek ezeknek.
Kiss Péterné
német tanító