MEGÚJULT AZ ÓVODÁNK

 

A Napsugár Óvoda dolgozói és a gyermekek nevében köszönjük Gaál István polgármester úrnak, Rasztovits Anna jegyző asszonynak, Bőhm András úrnak a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökének és testületi tagjainak, valamint Ágfalva Község Önkormányzat képviselőinek áldozatos munkáját, mellyel lehetővé tették, hogy óvodánkat kibővítsük és felújítsuk.

 

Ágfalván 1947 és 1948 nyarán működött első ízben nyári idény napközi. Akkor egy szakképzetlen óvónő, egy dajka és egy szakácsnő látta el a gyerekeket. Ezután éveken át változott az óvoda helye, létszáma. 1961-ben költözött az óvoda jelenlegi helyére, a Fő u. 1 szám alá. 1964-ben vízvezetékkel, 1968-ban WC komplexummal bővítették az épületet. Ekkor óvodánk két csoporttal működött. 1974-ben indították el a német nemzetiségi oktatást mindkét csoportban. A magas gyereklétszám miatt 1993-ban merült fel először a harmadik csoport beindításának gondolata, amit végül az 1994/ 1995-ös tanévben sikerült megoldani. Időközben kapcsolatba léptünk az EYE-Hungary Alapítvánnyal, akik a német nyelv oktatásán, kétnyelvű óvodai csoportok létrehozásán fáradoztak. Az ő közvetítésük révén került óvodánkba Németországból egy német óvónő. 1994 szeptemberétől kezdtük meg a munkát a harmadik csoportban, amely úttörő jellegű volt, hazánkban - a maga korában - egyedülálló kezdeményezés. Az egy ember- egy nyelv elképzelés alapján a német óvónő csak németül, a magyar óvónő csak magyarul foglalkozott a gyerekekkel egész nap, a korai nyelvtanulás feltételeit megteremtve.

A folyamatosan növekvő gyermeklétszám magával hozta az óvoda épületének bővítését és felújítását, melyre 2008-ban pályázati forrásból került sor. A Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács: Önkormányzati fejlesztések támogatása HÖF/CÉDE pályázatán 10 millió forintot nyertünk, önkormányzati önrészünk 13 millió forint volt. Az átépítés első ütemében a tetőtér cseréje és csoportszobák helyének szerkezetkész kialakítása, valamint lépcsőház, mosdó és egy csoportszoba készült el, ahova a Katica csoport került.

 

Tetőtér beépítés előtt

 

(folytatás az 1. oldalról)

Az elkészült tetőtér

 

I. ütem

 

Tető átépítése

 

Szerkezet készen a II. ütemre

 

Folyosó

 

Lépcsőház

 

Előtér

 

Első tetőtéri foglalkoztató (Katica csoport)

 

A 2008-as év több szempontból is változást hozott óvodánk életében. Mindhárom csoportban foglalkozunk a gyermekek német nyelvi nevelésével, csoportonként egy óvónőnk német nemzetiségi óvodapedagógusi diplomát is szerez. Elindult egy határon átnyúló közös projekt az osztrák Drassburg és Ágfalva között, célja: kétnyelvű nevelés az óvodában. Hetente két alkalommal Ágfalváról Drassburgba érkező óvónő játékosan tanítja a gyerekeket a magyar nyelvre. Hetente kétszer Drassburgból érkezik óvónő Ágfalvára, hogy a gyerekekkel német nyelven foglalkozzon. Két óvónőnk kisgyermek gondozói végzettséget is szerzett, ezáltal lehetőségünk nyílt két és fél éves korú gyermekek felvételére óvodánkba. A beíratott gyermekek száma 2009-ben 101 főre nőtt, ezért beindítottuk a negyedik csoportunkat.

Pályázatból sikerült előteremteni a forrást épületünk felújításának II. ütemére.

 

Az Önkormányzati Minisztérium: Bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése pályázatán 20 millió forintot nyertünk, önkormányzati önrészünk 8 millió forint volt.

 

A szerkezetkész tetőrészben így még két csoportszoba készült el kiszolgáló helységeivel, egy logopédiai szobával, valamint egy étellift is beüzemelésre került. Ide költözött fel a Cica és a Süni csoport.

 

Ide kerül két csoportszoba

 

Készül a folyosó

 

Ilyen lett

 

Étellift üzem közben

 

Vizesblokk 1.

 

Vizesblokk 2.

 

A csoportok felköltözése után elérkeztünk a felújítás következő szakaszához, ahol az alsó szinten egy olyan terem kialakítására került sor, mely teljes mértékig megfelel egy esetleges óvoda-bölcsőde csoport kritériumainak. Mára már ezek a munkálatok is befejeződtek, a Micimackó csoport is visszakerült a megújult csodaszép termébe. Itt a mosdó a csoportszobából nyílik, és kibővült a volt Süni csoport kétharmadával, a maradék részéből, pedig raktár lett. A földszinten egy tornaszobát is sikerül kialakítanunk. Óvodánk mindegyik helységében korszerű tűzjelző rendszert, a folyosókra tűzcsapokat szereltünk fel.

 

Alsó helységek egybenyitása