![]()

Iskolánk neve, címe: Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
9423 Ágfalva, Váci Mihály u. 1.
|
Telefon: |
99-510-972 |
|
Iskola igazgatója: |
Baltigh Csabáné |
|
Iiskola ttkár: |
Sánta Ferencné |
Az iskola alapítványa: JÖVŐ
ALAPÍTVÁNY
Adószáma: 18535105108
Kuratórium elnöke: Kovács
Ottó
Kevés
olyan szó van, amely annyira emberi és örök, mint ez: „alma mater”, a tápláló
anya. Az anya világra hozza és táplálja gyermekét, hogy belőle évek múltán komoly
felnőtt legyen, aki majd betölti a számára rendelt hivatást.
Létezik
azonban ennek a szónak másik jelentése is, és ennek mély, belső, emberi
kapcsolata van az előzővel. Az alma mater jelenti az anyaiskolát is, amely
gyermekeit szellemi és erkölcsi javakkal táplálja az évek hosszú során át, és
tárt karokkal várja vissza őket, ha elfáradtak az élet rögös útjain.
Az alma mater első hallásakor az
iskolaépület jelenik meg a tudatunkban Az ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola
és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény több mint 70 éves épületét fennállása
óta szinte alig korszerűsítették, műszaki állapota rendkívül módon leromlott,
felújításának elodázására már nem volt lehetőség. Ezért önkormányzatunkkal
megpályáztuk a kormány által meghirdetett.„Beruházás a XXI. század iskolájába”
programot. A 15 millió forintos beruházásból-, mely hosszú lejáratú
kedvezményes hitel formájában áll rendelkezésünkre-, a főépületben a központi
fűtés felújítását, a nyílászárók cseréjét, a főépület és a napközi otthonos
épület elektromos hálózatának cseréjét tudtuk megoldani. Tanteremhiányunk
megszűnését is elősegítette a pályázat, tudniillik két régi, viszonylag nagyobb
tanteremből egy harmadikat alakítottunk ki. Emellett a jelenlegi vizes,
salétromos falú helyiségből áttelepítettük a számítástechnika termünket a
főépületbe.
Így
a 2004-es tanévtől kezdődően a főépület állapota elfogadható lett.
2006-ban
a tornaszobát leparkettáztuk, az
iskola konyháját korszerűbb gépekkel szereltük fel.
2008.
tavaszán pedig megvalósítottuk a gyermekek régi álmát, elkészült az iskolai sportpálya, mely egy normál méretű
kosárpályát és egy nem szabvány méretű kézilabdapályát foglal magába.
Az
oktatáshoz legfontosabb taneszközök rendelkezésünkre állnak.
A
bevezetésre került művészetoktatáshoz szükséges minden eszköz
rendelkezésünkre áll.
Tantestület:
Alsós
tanítók:
Dné Szemerédy Zsuzsa,
osztálytanító
Honyák Ferenc napközis nevelő
Horváth Eszter , osztálytanító
Horváthné M
Éva, osztálytanító,szám.tech.
Kiss Péterné
(Erika) német
tanító
Lang Rolandné (Zsuzsa),
osztálytanító
Felsős
tanárok:
Bognár
Lászlóné magyar
Baltigh Csabáné bio, földr, term.ism.
Czinder Tamásné történelem,
ének
Benczéné
Székely Anikó matematika
Csernus
Gáborné német
Barcza Attila testnevelés
Honyák Ferenc fizika
Németh
Viktória kémia
Iskolánk jelenlegi tanulólétszáma: 130 fő
Alsó tagozat:
1.osztály 15 fő
2.osztály 22 fő
3.osztály 19 fő
4.osztály 16 fő
Felső tagozat:
5.osztály 15 fő
6.osztály 15 fő
7.osztály 12 fő
8.osztály 16 fő
Ø
Iskolánk német nemzetiségi
nyelvoktató iskola
Heti öt órában tanulják diákjaink a német
nyelvet. A helyi nemzetiségi hagyományok ápolását fontosnak tartjuk.
Megismertetjük tanulóinkkal , ahol lehet aktívan bekapcsolódunk
a hagyományok őrzésébe.
Németországi testvérkapcsolatot ápolunk,
mely tanulóink nyelvtanulását segíti.
Ø Iskolánk minősített művészetoktató iskola:
Művészeti oktatás két művészeti ágban folyik,
v
Zene: furulya,
klarinét, trombita, kürt, zongora
v
Képzőművészet:
festészet
Művészeti oktatásban tanulók száma: 46 fő
A művészeti oktatásban tanítók:
Váradi
Ferenc : furulya, trombita, kürt
Baltigh Ágoston: furulya, klarinét
Rozmán
Zoltán: képzőművészet
Két tánccsoportunk működik „Ágfalvi Patakugrók”
néven, jelentős sikeres fellépéseket tudhatnak magukénak.
Két
napközis csoport az alsó tagozat számára és egy vegyes alsós-felsős csoport
működik iskolánkban.
Az
ebédeltetés két csoportban folyik, tanári felügyelettel. Kérhetnek tanulóink ebédet,
és háromszori étkezést is.
Katolikus
és evangélikus hittan tanulásra is van lehetőség. Alsó tagozatos gyerekeknél
igyekszünk a délelőtti órarendhez csatlakozó órában megszervezni a katolikus
hittant heti két órában, az evangélikus hittant heti 1 órában.
Minden
tanuló számára elérhető az iskolai könyvtárunk és informatika termünk, mely
internet hozzáféréssel működik.
Sportköri
foglalkozás és gerinctorna szolgálja a tanulók egészséges fejlődését, de minden
évben a második osztályosok 3 hetet úszni is járnak. Télen testnevelés órákon
korcsolyázunk is a soproni jégpályán
Már
hagyomány az erdei iskola szervezése. Ez egy hét - a rendes tanórai kereteken
kívül, Ágfalvától távolabbi településen szervezett - oktatást jelent.
A
tanulók érdekképviseletének érvényesítésére diákönkormányzat működik
iskolánkban.
A
szülők véleményezési jogának gyakorlására Szülői közösség és Iskolaszék is van.
Iskolánk
oktatási-képzési rendszerét a pedagógiai
program tartalmazza, melyet 2004-es tanévben egy részletes környezet-egészségnevelési
programmal, 2005-ben művészetoktatással is kiegészítettünk.
A
tankönyvválasztás menetét az SZMSZ tartalmazza. Megtartva a pedagógus
önállóságát, de a szülők, diákönkormányzat beleegyezését kikérve.
Az
iskolahasználókra és tanulókra vonatkozó szabályokat a házirend tartalmazza.
A
tanórai foglalkozások megszervezését, az egyes évfolyamok óratervét, tantárgyi
rendszerét, helyi tantervét a pedagógiai program tartalmazza.
A
pedagógiai programból kiolvasható az a széleskörű tanórán kívüli tevékenység, melyet kínálunk tanulóinknak. Közülük
néhányat csak az említés szintjén szeretnék kiemelni, különös tekintettel
azokra, amelyet a 2009/2010-es tanévben szerveztünk, vagy ezután kerül
megvalósításra: