Napsugár Óvoda - Sonnenschein Kindergarten
Ágfalván
1947 és 1948 nyarán működött első ízben nyári idénynapközi.
Akkor egy szakképzetlen óvónő, egy dajka és egy szakácsnő látta el a
gyerekeket. Ezután éveken át változott az óvoda helye, létszáma. 1961-ben
költözött az óvoda jelenlegi helyére, a Fő u. 1 szám alá. 1964-ben
vízvezetékkel, 1968-ban WC komplexummal bővítették az épületet. Ekkor óvodánk
két csoporttal működött. 1974-ben indították el a német nemzetiségi oktatást
mindkét csoportban. A magas gyereklétszám miatt 1993-ban merült fel először a
harmadik csoport beindításának gondolata, amit végül az 1994/ 1995-ös tanévben
sikerült beindítani. Időközben kapcsolatba léptünk az EYE-Hungary
Alapítvánnyal, akik a német nyelv oktatásán, kétnyelvű óvodai csoportok
létrehozásán fáradoztak. Az ő közvetítésük révén került óvodánkba
Németországból egy német óvónő. 1994 szeptemberétől kezdtük meg a munkát a
harmadik csoportban, amely úttörő jellegű volt, hazánkban - a maga korában -
egyedülálló kezdeményezés. Az egy ember- egy nyelv elképzelés alapján a német
óvónő csak németül, a magyar óvónő csak magyarul foglalkozott a gyerekekkel
egész nap, a korai nyelvtanulás feltételeit megteremtve. Jelenleg óvodánk 3
csoporttal 61 gyerekkel működik. A szülők igénye alapján egy csoportunk német
nemzetiségi csoport, de a másik két csoportban is beszélünk a gyerekekkel
németül. Óvodánkban 6 óvónő és három dajka dolgozik. Hetente egyszer logopédus
foglalkozik a rászoruló gyermekekkel. Óvodánk nevelési célja, hogy elősegítse
az óvodáskorú gyermekek harmonikus fejlődését, a gyermeki személyiség sokoldalú
kibontakozását, az életkori és egyéni sajátosságok, az eltérő fejlődési ütem
figyelembevételével. A sokoldalú tapasztalatszerzés, tevékenykedés segítségével
a gyermeki személyiség egészére irányuló fejlődés biztosítása, elősegítése,
hogy az óvodáskor végére elérje az iskolai élet megkezdéséhez szükséges
fejlettségi szintet. Az ünnepek, szokások közül kiemelkedik óvodánkban a
Márton-nap (november 11). Az ünnepi előkészület során a gyermekekkel, szülőkkel
közösen lampionokat készítünk. Márton püspökről, a szegények jótevőjéről
énekekkel emlékezünk meg, miután a gyerekek sajátkészítésű lampionjukkal
végigsétáltak a falun. A helyi szokásokhoz tartozó ünnepek közé soroljuk a
Családi napot, ami minden évben május-júniusban kerül megrendezésre. Kitűnő
alkalom ez arra, hogy a szülők gyerekeikkel együtt egy vidám délutánt töltsenek
el, miközben a családok egymással és az óvoda dolgozóival szorosabb kapcsolatot
alakíthatnak ki. Közös versenyjátékok, zenés játékos torna, szalonnasütés,
tombola, zsákbamacska színesítik a programot. Óvodánkban 5 éve működik egy
néptánccsoport, ahol a gyerekek Ágfalva és környéke hagyományos gyerektáncait
sajátíthatják el, és melynek folytatása az ágfalvi általános iskolában adott.
Tánccsoportunknak eredeti népviselete van, melyet alapítványunk a Német
Nemzetiségi Önkormányzat segítségével varratott. Alapítványunk a Lachen Stiftung Alapítvány,
amelyet óvodás gyerekeink szülei hoztak létre 1996- ban.
Pénzügyi forrását adományok és a befizetett adók 1%-a jelenti. Az alapítvány
segítségével a csoportszobákba szekrénysorokat, öltözőszekrényeket,
videokamerát, számítógépet, udvari fajátékokat stb. vettünk. Az idei évben
tervezzük egy galéria készíttetését az egyik csoportszobába.
Kérjük, hogy adójuk 1 %-ával
támogassák óvodánk alapítványát!
Lachen Stiftung Alapítvány
Adószáma:18532360-1-08
Köszönjük!
Szeretettel várunk minden kisgyereket óvodánkba, ahol szeretetteljes, családias légkörben töltheti el hétköznapjait.